Amazonian

Mivel lehetőségem volt összemérni, milyen a vezetői mentalitás kis hazánkban, illetve Walesben, az Amazonban, úgy gondolom, megér az is egy posztot, hogyan irányítanak a "gyárban", milyen vezetők is dolgoznak ott.

Rögtön az elején lelövöm a poént: nagyon ritka kivételektől eltekintve az Amazonban csupa igazi rátermett vezetővel találkoztam. Az egyik kedvencem Charlotte volt, aki szerintem az egyik legjobb vezető az Amazonban, róla egy későbbi postban szót fogok ejteni, de általánosságban elmondható, hogy korrekt, határozott emberek voltak. Tudtak irányítani, bánni az emberekkel, kézben tartották a dolgokat. Megkövetelték a fegyelmet, de nem nézték rossz szemmel, ha volt közben egy kis mókázás. Igyekeztek jó hangulatot teremteni, átadni az információkat, megteremteni minden feltételt, hogy normálisan tudjuk végezni a munkánkat. Nem felejtkeztek el arról, hogy a dolgozók testi épsége fontosabb bármilyen tervteljesítési mutatónál. Egyenrangúként bántak velünk, az FC vezetőjével akármikor találkoztam, mindig mosolyogva köszönt. Ezzel szemben Magyarországon tanúja voltam olyan esetnek, amikor a Magyar Telekom vezérigazgatója a beosztottjának egyszerűen nem köszönt vissza, amikor az kijött elé, hogy bekísérje egy rendezvényre. Szóval itt mintha nem felejtették volna el, hogy vezetőnek lenni nem kiváltság, hanem kötelesség, és attól, hogy ők fent vannak, lehet lejjebb is nézni, de ez nem egyenlő a lenézéssel.

Ne csináljunk kuplerájt

Ahogy írtam, igenis megkövetelték a fegyelmet és a rendet, bár a karácsonyi pörgésben nyilván nekik is volt éppen elég dolguk, így kevesebb energiájuk maradt a melósok felügyeletére. A nagy hajtás lecsengése után aztán a teamleadereknek egyre több idejük lett arra, hogy szóvá tegyék, ha a stow etiquettet megsértettük vagy kuplerájt hagytunk valamelyik rekeszben. Nekik ugyanis az is kötelességük volt, hogy folyamatosan járják a raktárt, és figyeljenek arra, hogy ésszel pakolnak-e a stowerek, vagy csak összedobáljuk az árukat, mint Habony Árpi a kommunikációs ötleteit. Ha valamelyik rekeszben azt látták, hogy a stower csak behányta a rakományt, egymás hegyén, hátán vannak a cuccok, vagy megsértették azt a szabályt, hogy maximum1,6 méter magasra lehet pakolni egy rekeszben, akkor számítógépen visszakeresték, hogy melyikünk pakolt utoljára oda és az kapott egy fejmosást. Írtam már korábban, hogy itt egy leb@szás sem úgy néz ki, mint otthon. Sajnos Magyarországon még ma is sok vezető azt gondolja, hogy jó motivációs eszköz, ha leüvölti a beosztott haját. Na ez itt teljesen elképzelhetetlen. Viszont mismásolás sincs, ha hibát vétettél, szól a vezető, megmutatja a hibát, elmondja hogyan kellett volna csinálni, aztán mindenki megy a dolgára. Én is futottam bele ilyenbe, mert hiába minden igyekezet és jó szándék, amikor a stower siet (target teljesítés ugye), hajlamos a könnyebb utat választani. Ha van 20 egyforma dobozod, és abból tizenkilenc fér be szabályosan a tároló helyre, kinek van kedve tovább keresgélni helyet annak az egynek, naná, hogy bepasszírozom a másik tizenkilenc mellé. Wayne türelmesen elmagyarázta ezredszer is, hogy mi volt a hiba (amit persze én is rögtön láttam, ahogy odavezetett a kérdéses rekeszhez). Amikor elnézést kértem, majdnem még ő szabadkozott, és egy "minden nap tanulsz valami újat" bölcsességgel engedett utamra.

Pedagógiai jellegű séta

Sok cégnél találnak ki misztikusnak tűnő szavakat bizonyos folyamatokra. Nekem a kedvencem az Amazonban az úgynevezett GEMBA-walk. Ez egy betűszó, de ha megöltök, sem tudom, hogy az egyes betűkhöz milyen szavak tartoznak. Nagyjából azt a minőség ellenőrzési folyamatot jelenti, amikor a raktár vezetője, néhány fejes és pár érintett munkairányító körbesétálja a raktárt. Ilyenkor nem bonyolult rendszerszintű problémákat keresnek, egyszerűen azt nézik, van-e valami rendellenesség, látnak-e valahol kuplerájt. Nyilvánvaló, hogy a GEMBA-walk-nak csak pedagógia jelentősége van: jelzés mindenki felé, hogy a vezetők nagyon is rajtatartják a szemüket a raktáron - a gazda szeme hizlalja a jószágot. Jó, persze volt gyakorlati haszna is ezeknek a sétáknak, láttak néhány hibát, amiket aztán kijavítottunk, egy-két dologra felhívták a figyelmet, amiket aztán a reggeli briefeknél a munkairányító igyekezett a fejünkbe verni, de a teamleadek ezeket a sétákat maguk is megejthetnék, és ugyanott tartanánk. A lényeg, hogy mindenki lássa őket, ahogy bejárják az egész raktárat.

(A hölgy Sarah Rhodes, az Amazon swansea-i üzemének vezetője, mellesleg korábban az amerikai haditengerészet vadászpilótája volt.)

Osszák az észt

Minden szervezet működésében fontos, hogy a folyamat szintű problémák felszínre kerüljenek és azokat megoldják. Ez magyarra lefordítva azt jelenti, hogy ki kell deríteni, melyik munkafolyamatnál van szar a palacsintában. Az Amazonban is volt erre legalább egy eszköz. A reggeli briefek helyszínén, a munkairányítók asztala mellett van egy nagy tábla, amely két feladatot is ellát. Részben a stowerek irányítótáblájaként szolgál, részben problémafelvető és prezentáló tábla. A stowerek irányítása olyan módon történik, hogy minden melósnak van egy táblácskája, amin a fényképe és a neve mellett azok a kompetenciák szerepelnek, amikre kiképzést kapott (ebből tudta a munkairányító, hogy milyen melókra lehet beosztani). A táblácskákat aztán reggelente a teamlead a napi munkamennyiségtől függően elhelyezte az irányítótáblán arra a munkaterületre, ahová be akarta osztani (stower, drop-zone controller, consolidátor, stb.), innen tudta leolvasni a melós is, mi lesz aznap a dolga. Egyszerű, mint a faék. Hülyebiztos. Gondolhatnátok, hogy nehogy már ilyen fapados módszerrel oldják meg ezt a feladatot egy ilyen - elvileg - hightech cégnél. Pedig de. Pont azért, hogy mi egyszerű melósok is eligazodjunk rajta.

A másik feladata a táblának, hogy a munkairányító 6 kategóriába sorolva erre írhatja fel, milyen problémákat fedeztek fel a munkafolyamatokban. A 6 kategóriából az egyik az volt, hogy milyen körülmények akadályozzák a melóst, hogy a munkáját elvégezze. Emlékszem, hogy egyszer például ide felkerült az is, hogy az ideiglenes melósok számára fenntartott parkolóban túl nagy a forgalom, zsúfoltság reggel, ami miatt a dolgozók elkéshetnek a munkából. A pontos munkába állás fontosságáról meg már írtam. Hetente egyszer aztán, mint politikusok a választás utáni pozicióosztogatásnál, a táblához csődült egy csomó vezető, menedzser, munkairányító mindenféle területről, akár a HR-ről vagy a biztonsági őrök főnökéről legyen szó, és a mi munkairányítónk, aki a táblára felírta a felmerült problémákat, prezentálta azokat és megbeszélték, hogy ki és mikorra oldja meg az egyes feladatokat. Na de itt nem órákig tartó előadásokra gondoljatok, max 10-15 percben lezavarták az egészet, nagyon hatékonyak voltak. Szerintem az sem volt véletlen, hogy nem ültek le prezi közben (nem is tudtak, mivel szék az nem volt), így érdekükben is állt, hogy siessenek és ne húzzák egy óráig.

Tévedni nem szégyen

A reggeli briefek alkalmával aztán sokszor visszaköszöntek olyan problémák megoldásai, amiket hetekkel vagy hónapokkal korábban vetettünk/vetettek fel. Nem működött persze itt sem minden tökéletesen, de én azt nagyon bírtam, hogy itt nem féltek tévedni és nem féltek beismerni, hogy tévedtek. Volt például az a probléma, hogy a stowerek és pickerek este munkavégzéskor nem vitték vissza a kéziscannereket az eredeti helyükre, ahol reggel felvették, hanem szanaszéjjel hagyták az FC-ben, ahol érte őket a munkaidő vége, ott tették le. Az utánunk jövő éjszakai műszak, meg persze reggel mi alig találtunk gunt a kijelölt helyeken. Első megoldásnak azt találták ki, hogy reggel mindenkinek a nevére kellett venni a scannert az ott elhelyezett számítógép segítségével a badge-ünkön lévő vonalkódot használva, majd este ugyanazzal a folyamattal visszatenni. Ez remek elgondolás volt. Elméletben. Gyakorlatban viszont úgy nézett ki, hogy ellenőrzés hiányában hát pont cseszett mindenki bajlódni ezzel a procedúrával. Két három nap alatt le is vette a vezetés, hogy ez a módszer nem jött be, és gond nélkül visszavonták ezt az intézkedés. Próbálkoztak még egy-két megoldással, amíg harmadszorra kitaláltak egyet, ami működött. Szóval én ezt nagyon bírtam, hogy nem adták fel, próbálkoztak, inkább léptek egy gyorsat, mintsem tököljenek hetekig meetingekkel, amik nem vezetnek sehová, és aztán nem féltek bevallani, hogy tévedtek.

Minden nap tanulunk valami újat

A tanulságokat sem mulasztották el átadni, még ha azokat sokszor mulatságos felhangot is kaptak. Egyszer például egy gyenge napon, január első heteiben az egyik magasabb szintű vezető jött teamleadelni, mivel az ünnepek utáni szabik miatt kevesebb vezető volt a "gyárban". A reggeli eligazításon beszámolt nekünk egy előző éjszakai incidensről és annak tanulságáról. Úgy vezette fel, hogy nem kellene, hogy mulassunk az eseten, miközben az valójában baromi vicces. Szóval az történt, hogy az éjszakai műszakban egy picker az egyik rövid szünetben nem ment ki pihenőre, hanem az egyik kézikocsira ült le lazítani kicsit. A lazítás annyira jól sikerült, hogy annak rendje és módja szerint bealudt a kiskocsin, majd onnan lebukfencezve beverte az arcát a padlóba. Szerencsére nem szenvedett komolyabb sérülést, csak lett egy púp a fején meg pár kisebb karcolás, így a káröröm vádja nélkül kuncoghattunk - nem mellesleg a vezetőnkkel együtt - szerencsétlen balféken. És a tanulság: minden szünetben menjünk a kijelölt pihenőhelyekre.

Hogyan lehetett valaki vezető az Amazonban? Tényleg ne gondoljátok szerénytelenségnek, de ha még maradok három-négy évet, én ott havibéres menedzser vagyok. Na nem azért, mert annyira zseniális lángész lennék, hanem azért mert a léc elég alacsonyan van. Kétféle melóssal találkoztam kint. Voltak a síkhülyék. Róluk nincs mit mondani. Sem tehetségük, sem lehetőségük, sem ambíciójuk nem volt arra, hogy előrébb lépjenek. A másik csoportba pedig az értelmesebb, de lusta emberek tartoztak. Na ebből a mezőnyből nem nehéz kiemelkedni. Valójában ezt támogatják is. Komolyan veszik, hogy minél több mindenre képezik ki a melóst, annál jobb az Amazonnak. Figyelnek arra, hogy ki az értelmesebb, szorgalmasabb, és azt megpróbálják kiemelni. Továbbképzik, felelősségteljesebb munkákat bíznak rá. Amikor pedig valaki állandó lesz, akkor hajlandóak arra, hogy finanszírozzanak olyan tanulmányokat számukra, amik kapcsolódnak az Amazon valamely tevékenységéhez. A tanulmányok befejezése után aztán még könnyebb az előmenetel, mire észreveszed, főnök vagy. De nem csak tárgyi tudást lehet összeszedni, a vezetők példamutatása által is lehet fejlődni. Összességében pedig azt gondolom, jobb vezetőket láttam wales-i Amazon raktárban, mint akikkel itthon találkoztam. Persze tisztelet a kivételnek.

Ha egész nap árukkal dugig rakott polcok között mászkálsz az Amazonban, hát persze, hogy elkap a kísértés, hogy zsebre dugj valamit. Ezt azonban nem csak azért nem javaslom senkinek, mert a lopás csúnya dolog, hanem azért sem, mert nem éri meg a kockázatot. Ráadásul gyakorlatilag megúszhatatlan.

A kiléptetésről, scannerkapukról már beszéltem, ezeken kellett minden alkalommal átmenni, amikor elhagytuk az Amazon FC-t. Mindegy volt, hogy a műszak vége volt, vagy csak szünet. Az első napon a legelső szünet alkalmából loholtunk mi is kifelé a többiekkel, akkor még nem tudtuk, miért sietünk, de gondoltuk, ezt így kell itt. A tömeg megrohamozta a kijáratokat és rögtön fel is torlódott az ott felállított scanner-kapuknál. Pont olyanoknál, mint amilyenekkel a reptereken találkozhattok. A rutinos versenyzők persze tudták, mi következik, tehát már menet közben összekészítették a fémtárgyakat, hogy aztán a kapuknál csak rádobják azokat a tálcára, amíg áthaladnak a kapun, de mi újoncok szerencsétlenkedtünk kicsit. Akinél aztán ennek ellenére besípolt a kapu, az mehetett a különszobába alaposabb vizsgálatra. Mielőtt kárörvendő nevetésbe kezdenétek, nem a gumikesztyűs testüregmotozásra került sor, hanem az úgynevezett secondary scanning-re, azaz kéziscannerrel végignéztek, és próbálták kideríteni, mitől sípolhattál. Ha ez sikerült, akkor már intézhetted is a dolgaid abban a rövidke kis időben, ami a szünetből hátra volt. Erre a procedúrára kellett tehát számítani minden egyes alkalommal, amikor elhagytuk az FC-t. Hozzáteszem, soha nem láttam, hogy bárkinél találtak volna bármit. Illetve egyszer láttam, hogy egy srácnál mobiltelefont találtak, de rögtön mellette átadott egy igazolást is arról, hogy igazgatói engedéllyel tarthatja magánál a telefont, mert a felesége terhes és bármelyik órában várják a gyerek születését.

Meg se próbáld

Az ellenőrzést egészen komolyan vették. Már említettem, hogy én egy fekete kis szütyőben tartottam a pénzemet a zsebembe, és a scannerkapunál azt is ki kellett venni a zsebemből és a csúszdára tenni. Elég sokszor előfordult, hogy a kapuknál álló biztonsági őr át is tapogatta a kis pénzesszütyőt. Persze arra nem lett volna alkalom, hogy mindenkinek mindenkinek a kis szütyőjét, bukszáját, táskáját átnézzék, de szúrópróbaszerűen kikaptak egy-egy embert, így soha nem lehetett tudni, hogy megúszod vagy nem. Ha valakinek zsebes felsője volt, azt le kellett vetni és átadni az őrnek, aki áttapogatta. A sapkákat le kellett vetni vagy meg kellett emelni, hogy láthassa az őr, hogy alatta sem akarsz semmit kicsempészni. Ebből szerintem egyértelmű, hogy nem volt érdemes megpróbálni bármit kihozni, mert bármikor lecsaphattak rád kifelé menet. Még egy csomag rágógumival sem volt értelme próbálkozni, mert a dudorodó (nem röhög, nem "úgy" dudorodó) zsebeket is szúrópróbaszerűen kipakoltatták. Persze annak láttam nyomait, hogy néhányan csoki, cukrot, stb. csórtak és elfogyasztották még bent az FC-ben, a polcok mögé dugdosva rendszeresen találtam csoki vagy cukorpapírt. Nevezzetek lúzernek, de én soha nem vetemedtem ilyenre. Egyszerűen úgy éreztem, hogy egy Mars csoki nem éri meg a kirúgást. Az igazán értékes, de kis méretű dolgokat ráadásul egy külön elzárt területen, PIN-kóddal nyitható ajtóval védték.

Régen minden másképp volt

A régiek azt mondták, hogy nagyjából az érkezésem előtt egy évvel szigorítottak a biztonsági szabályokon. Azelőtt nem voltak scannerkapuk, csupán forgóajtók voltak, ahol a biztonsági őrök szúrópróbaszerűen vettek ki embereket, akiket kéziscannerrel átnéztek, esetleg végigmotoztak. A lopások azonban annyira elszaporodtak, hogy muszáj volt szigorúbban ellenőrizni a kifelé tartó munkásokat. Állítólag akkor elég sok drága technikai eszközt vittek ki a melósok, laptopok, mobilok, tabletek, fényképezőgépek sétáltak ki zsebekben, kabátok alatt. Lehet, hogy csak urban legend, de mesélték, hogy egy pali úgy vitt ki két laptopot, hogy beletűzött a gatyájába egyet előre, egyet hátra, felvette a pulcsiját, aztán gond nélkül kisétált. Nem tudom, igaz-e, de az biztos, hogy akkoriban lényegesen kisebb kockázattal lehetett próbálkozni. Az új biztonsági ellenőrzés mellett azonban kész öngyilkosság volt megpróbálni bármit kivinni. Aki nézte már az Amazon oldalát, az biztos tudja, hogy a karácsonyi időszakban az Amazon oldalain lehet különböző címletű ajándékutalványt is venni. Bent a raktárban tízezerszám láttuk őket. Ezek gyakorlatilag pénzként funkcionáltak, és a fizikai megjelenésük is olyan volt, hiszen csak egy borítékban lévő papírdarabról van szó, azaz ellopni is gyakorlatilag kockázatmentesen lehetett. De nem volt értelme. Miután a biztonságiak a raktár egy eldugott hátsó sarkában találtak egy csomó felbontott, kiürített borítékot, a reggeli briefen felhívták a figyelmünket arra, hogy az utalványok jelenlegi formájukban értéktelenek, hiszen azokat a vásárlás során érvényesíteni kell, fölösleges az ellopásukkal bajlódni.

Megoldják okosba

Szóval ha valaki el akart valamit lopni az Amazon raktárból, annak sokkal szofisztikáltabb módszert kellett választania. Erre sem kellett sokat várni. Tavasz tájékán kezdett el terjedni bent a melósok között egy hír, hogy lebuktak egy komoly szervezettségre utaló lopássorozat elkövetői. Igen, többen voltak, egy egész bűnbanda. Legalább hárman kellettek ahhoz, hogy megvalósítsák ezt a fifikás bűncselekményt. Benne volt egy manager, aki postázócímkéket nyomtatott ki, amik mind az ő címére szóltak. A beavatott picker kiszedte a legdrágább elektronikai eszközöket a raktárból és odavitte a beszervezett csomagolónak. Az becsomagolta őket a szokásos módon és rátette a buherált postázócímkéket, majd berakta őket a normál folyamatba. Ezután már nem volt más dolguk, mint várni otthon, hogy az Amazon kiszállítsa nekik a csomagokat. Egyszerű és okos. De ők is lebuktak, és egy jó darabig nem kell bemenniük az Amazonba dolgozni hogy pénzt keressenek, mert az állam gondoskodik a szállásukról és az ellátásukról.

Rendőrt inkább ne

Azt a két éjszakai műszakos hülyét is a rendőrök vitték el, akik a tiltás ellenére bevittek egy öngyújtott az FC területére, és hogy ez ne legyen elég, még fel is gyújtottak egy szemetest. Brahiból csinálták, azt hitték, el tudják oltani. Tévedtek. A következménye: Teljes munkaleállás, az FC kiürítése. A munkásokat a parkolóba terelték, odakint viszont zuhogott az eső, ezért az Amazonnak esőköpenyeket kellet kiosztania a melósok között. Az éjszakások végül már vissza sem mehettek dolgozni, bemehettek a személyes cuccaikért a Locker roomba, aztán mindenkit hazaküldtek. A tűzoltókat pedig ilyenkor kötelező kihívni, pedig az egész tüzet egy poroltóval eloltotta egy biztonságis. Reggel mi már csak a nyomokat láttuk. A parkoló tele volt eldobált esőköpenyekkel meg azok csomagolóanyagával. Bent csak annyit láttunk, hogy a raktár egy része le van zárva szalagokkal. Sem mi, sem a pickerek nem mehettünk be oda, de azért beláttunk: sok hűhó semmiért, a nyomokból ítélve egy hamutartóban nagyobb hő keletkezik, mint ami abban a tűzben lehetett.

Akárhogy is, én semmilyen módon nem akartam a rendőrökkel közelebbi kapcsolatot kialakítani.

Indul a második hét, ezen a héten a délelőttös műszakban vagyok, ami reggel 5.30-as kezdést jelent. Először azt hittem, nem lesz ezzel gondom. Mindez az első reggelig tartott. Amikor 3.50-kor ébresztett a telefonom, először azt sem tudtam, milyen országban vagyok. 2 percig tartott, amíg magamhoz tértem, közben küzdöttem azzal, hogy nehogy visszaaludjak. Komolyan irigyeltem Zsoltit, aki ekkorra már szerzett magának fuvart a saját shiftjéből, aki háztól házig vitte. A car sharing bevett megoldás az amazonos dolgozók között, a porta mellett van egy külön hírdetőfal, ahol kis kihelyezett cetlik segítségével mind utast, mind fuvart keresnek a dolgozók. Nekem viszont úgyis kellett egy autót vettem, tehát nem fektettem energiát a fuvarom megszervezésére, átmenetileg eljárok bicajjal. Szóval Zsolti még javában aludt, amikor én hajnali négy óra magasságában biciklire ültem és elindultam az Amazonba. Na ez az út már nem volt olyan kellemes, mint az előző héten, pedig nem volt hideg, ekkor még az eső sem esett. Nagy ásítozások között betekertem, most is kb. egy órát vett igénybe az út, a bicikli-parkoló már eléggé tele volt, de az Amazon környékén azért nem volt túl nagy mozgás. Beballagtam a hídon és a locker roomban további zombikkal találkoztam. A menza meg aztán olyan volt, mint egy Walking Dead epizód. Na mindegy, ahogy eljött az idő, leballagtunk az FC-be, beblokkoltunk és irány a gyülekezőhelyünkre.

Wayne nem volt ott, sőt, egyáltalán nem láttam ott Lead-et, mindannyian az egyszerű melósok narancssárga mellényében voltunk. Egyszer csak egy kigyúrt fekete srác hangos Morning köszöntéssel magához ragadta a kezdeményezést, és ez így maradt egész héten. Kiderült, hogy neki ez a tanulóhete, az új műszakbeosztásban már ő is hivatalos lead lesz az egyik éjszakai műszakban, ezért most hagyjak gyakorolni. Hát a srác egyáltalán nem csinálta jól. Olyan volt, mint aki szégyenli, hogy beszélnie kell az emberekhez, zavartan vihorászott néha, forgatta a papírjait a kezében, mint bohóc a kalapját, nagyon nem tudott bánni velünk. Ledarálta a kötelező safety tip-quality tip kört, de azon is látszott, hogy csak ki akarja pipálni őket. És ez így ment egész héten. Egyszerűen nem lehetett komolyan venni a fickót. A fején egy fekete kendőt viselt, ezzel védte gondosan varkocsokban befont frizuráját. Konkrétan úgy nézett ki, mint ha egy harlemi gettóban játszódó amcsi filmből lépett volna elő. Minden percben vártam, mikor kérdezi meg, hogy kell-e egy kis anyag. Láttam, hogy a többiek is húzzák a szájukat, főleg a régiek morognak a srác új szerepe miatt. Ahogy várható volt, az első komolyabb balhéja a nagypofájú Jonnal volt, rögtön a második reggel. A feka srác beszólt a stowereknek, hogy ne csak várjuk, hogy Jon drop zone controllerként kiossza nekünk a raklapokat, hanem aminek magunk is tudjuk a sorsát, azt vigyük. Szerintem ez egy egy hete dolgozó - még igen csak tanuló - stowerrel szemben kissé túlzó elvárás. Mindenesetre Jont nem kellett félteni, közölte, hogy tudja ő, hogy mi a dolga, amire a feka rögtön - szerintem leadhez méltatlanul alacsony színvonalú - vitába bocsátkozott, aminek az volt a lényege, hogy nem igazán látszott, hogy Jon tudná a dolgát. Jon be is sértődött jól, aznap már nem is láttuk, a drop zone controlleri feladatokat sem ő látta el aznap. El tudjátok képzelni, ahogy két walesi melós vitatkozik úgy igazán dühből. Csak úgy repkedtek a fucking-ok. Bár az itt egyébként is egy sima kötőszó.

Nekem is volt vele afférom, rögtön a második napon. Éppen végeztem egy raklappal és visszatértem a drop zone-hoz, amikor a srác integet nekem. Odaballagok hozzá, gondoltam, meg akar dicsérni, hogy milyen jól dolgozom. Ő elterült az egyik széken, gondolom, hosszasan gyakorolta a tükör előtt, majd flegmán közölte velem, hogy nagyon unhappy velem. Na, mondom komám, aztán miért. Elkezdte magyarázni, de aztán inkább intett, hogy kövessem. Odasétáltunk egy chimney bin-hez, amibe korábban én is pakoltam. Ott figyelt előtte a négy raklap, várva, hogy majd egy arra járó villástargonca felteszi őket a helyükre. Egy raklap meg bent a földön. Elkezd nekem nyávogni, hogy le kellett volna vágnom a fedőfóliát az áruról mielőtt betettem a helyére. Ő ugyanis megnézte a számítógépen, hogy én raktam be először - virtuálisan - árut ebbe a rekeszbe. Csak azt hagyta figyelmen kívül, hogy a gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy megérkezik az öt stower öt raklappal, egy berakja a raklapját alulra, a többi elé szép sorban, aztán tetszőleges sorrendben berakják virtuálisan is. Új hús voltam, nem akartam vele vitatkozni, leszedtem a nylont, hadd örüljön, és megígértem, hogy soha többé én ilyent az életben nem teszek. Kiscserkész becsületszavamra. Hozzáteszem, ez semmit nem befolyásoló apró hiba, ami leginkább a stow etiquettet sérti, de ezen kívül semmilyen biztonsági szabályt nem szeg meg, a picker is le tudja vágni a fóliát egy perc alatt. Szóval az egésznek olyan pedagógiai jellegű példa statuálás szaga volt, amit nagyon utálok, mert akkor is felfogom, hogy mit, hogyan kell csinálni, ha valaki szépen elmondja. Ezt a szabályt viszont nekem addig senki nem mondta.

Hogy fokozza a srác a komolytalanságát, az egyik napon komplett kengurujelmezben érkezett. Az Amazonban sokszor van ilyen játék - ami aztán majd a karácsonyi event sorozatban kulminálódik -, hogy be kell öltözni valaminek, és a HR-esek körbejárnak keresve a legjobb öltözetet és azt díjjazzák valami aprósággal. De most komolyan: hát normális? Hogy lehet komolyan venni valakit, aki két méteres kengurunak van öltözve?

A hét betetőzéseként aztán pénteken sikerült az egyik targoncás nővel is az ordítozásig összevesznie. Már a nagy hangoskodásra értem oda, nem tudom, mi volt az óbégatás oka, de mivel már éppen vége volt a napnak, a nő végül egy legyintéssel lezárta a vitát és hátat fordítva a srácnak, kiviharzott az FC-ből. Na hát kb. ennyi tekintélye volt a gettószökvénynek.

Nekem egyébként közben egyre jobban ment a stower munka, már elég jól tudtam a helyszíneket, készségszinten mentek a folyamatok, gun használat, stb, csak a hajnali keléssel nem sikerült megbarátkozni. Igazából a délutánokat sem nagyon tudtam kihasználni, bár kb. fél három körül hazaértem, azért eléggé el voltam fáradva. Elég sok mindent kellett intézni, hiszen akkor még csak két hete tartózkodtam a városban. A gyerekeknek kellett iskolát keresnem, felderíteni a környéket, hogy mit, hol lehet beszerezni, stb. Az egyik legfontosabb feladatom a kocsivásárlás volt, amivel viszont nem igazán haladtam. Ez a 22-es csapdája: ahhoz, hogy kocsit tudj venni, kell, hogy legyen kocsid. Pedig az idő egyre sürgetett, hiszen egyrészt néhány nap múlva itt a családom, akik elé ki kell mennem a reptérre, másrészt lassan beköszöntött az őszies rossz idő, amikor én már nem akartam bicajjal járni dolgozni. Szóval a hét elég pörgős volt, hajnaltól meló, aztán ügyintézés. Már csak ezért is vártam, hogy elmúljon ez a délelőttös hét. És el is múlt. Semmi sem tart örökké. Szerencsére.

Az első napom után este Zsolti már várt otthon. Gondolhatjátok, mire értem haza, ha 21.30-kor végeztünk és kb. egy óra a bicikliút hazáig a tök sötétben. Szerencsére végig van kiépített bicikliút, vagy legalább járda. Szóval Zsolti kíváncsian kérdezgetett, én meg annyit mondtam neki, hogy szerintem én ezt soha nem fogom megtanulni. Olyan káosz volt a fejemben, mint amikor egy arab piacra megérkezik egyszerre öt turistabusz. Megpróbáltam neki elmondani azokat a dolgokat, amik neki is fontosak lehetnek, aztán eltettük magunkat másnapra. Zsoltinak Neath-be kell mennie az NI interjúra, nekem meg melózni 13.30-ra. 

Hála a délutáni kezdésnek, reggel jó sokáig aludhattam, így mikor felkeltem, Zsolti már elment Neath-be a Job centerbe. A délelőtt hamar elment, egy korai ebéd után már 12-kor elindultam, nehogy elkéssek. Nagyon belém tették a parát ezekkel a büntetőpontokkal. A tegnapi napból okulva két dologgal készültem. Egyrészt vittem egy fél literes átlátszó falu flakont, amiben tudok bent ásványvizet tölteni és tárolni. Pont belefért a farmer zsebébe, így nem kell majd mindig az automatához rohangálnom. Elég száraz a levegő bent, meg azért dolgozunk is keményen, muszáj pótolni a folyadékot. Másrészt a napszemüvegem összehúzható szájú szütyőjét kineveztem pénzeszsáknak, abba tettem némi pénzmagot, amit be tudok vinni az FC-be. Így nem kell az egész pénztárcámat mindig magamnál hordanom, mégis gyorsan, egyben ki tudom venni a pénzem kifelé a scanner kapuknál. Brilliáns nem? De! Mikor egyik stower társam, aki már évek óta ott dolgozik, meglátta a megoldásomat, meg is dícsért. Legalább is én annak vettem, amikor azt mondta, hogy Fucking clever, és felmutatott egy nylon zacskót, amiben ő hordta a pénzét. Azzal csak az a baj, hogy folyton kiszakad és körülményes állandóan csomózgatni a száját.

Szép napsütésben kényelmesen kerekeztem, egy óra körül oda is értem. Mint egy régi motoros lezártam a bicajt és a belépőkártyámmal bementem a forgókapun. Átöltözés után bementem a menzára, láttam, hogy a tegnap megismert tanuló-stowerek is ott vannak, ezek szerint nem csak én vettem komolyan ezt a büntetőpontosdit. Úgy tűnt, hogy csak ketten vagyunk külföldiek, a többi "tanuló" helyi. A másik külföldi egy finn srác, de ha megöltök, sem tudom megmondani a nevét, megjegyezhetetlen. Azt is tudtam, hogy a csomagolók és a pickerek között is van még néhány magyar, de a következő nagy külföldi csoport itt is a lengyel.

Időben bementem az FC területére, odamentem a legközelebbi blokkolóórához és lehúztam a kártyámat. Egy csippanás jelezte, hogy a clock-in sikeres volt, meg is jelent a kijelzőn, hogy badge accepted, majd odaballagtam a gyülekezőponthoz. Sokan gyülekeztünk már ekkor ott, többségünk persze tanuló volt, meg ott voltak a "törzsgárda tagok". A régiek már felvették a gun-jukat, készülődtek a kezdésre, már messziről látszott rajtuk, hogy mennyire otthonosan érzik magukat. Hangosan beszélgettek, viccelődtek, néhányan leültek a leadek irodai székeire. Megérkezett Wayne, az egyik régi kelletlenül adta át a széket neki az íróasztalnál. Ezen csodálkoztam kicsit, de úgy tűnt itt nem ragaszkodnak annyira a székükhöz a vezetők (itt most persze nem az átvitt értelmére gondolok), Wayne is szépen megköszönte, hogy megkapta a saját székét. Wayne piszmogott kicsit a számítógépével, nyomtatott egy-két lapot, majd felállt és az órájára pislogva várakozott. Pontban 7.45-kor egy hangos Morning guys-szal indította a briefinget, amire a szokásos hangos kavalkád volt a válasz: mint egy tehéncsorda bőgte a tömeg, hogy Morning.

Wayne első kérdése ez volt: valaki mondjon egy safety tippet. Rögtön akadt egy önként jelentkező, aki benyögte safety tippként, hogy gyalogosok csak a kék zebra crossingon kelhetnek át a járműveknek fenntartott úton, helyi szakzsargonban M. H. E. Lane-en. Wayne bólogatott, és mint aki először hallja ezt - pedig gondolom, már vagy ezredszer volt ez a safety tipp -, lelkesen elkezdte kifejteni ezt az egymondatos tippet. Hosszasan magyarázta, hogy csak ott lehet átkelni, körül kell nézni előtte, ha jármű közeledik, keressük a szemkontaktust a vezetőjével, stb. Úgy éreztem, kicsit túllihegjük ezt a témát. Wayne következő kérdése azt volt, hogy valaki mondjon quality tippet. Na erre már kevesebb volt az önkéntes, míg valaki benyögte, hogy amikor bescanneljük a terméket, ellenőrizzük, hogy a scanner kijelzőjén megjelenő leírás egyezik-e a termékkel. Wayne nagyon megörült ennek, ezt a kérdéskört is kifejtette három-négy mondatban. Ezután Wayne felosztotta, hogy kinek mi a dolga. Három embert elküldött az emelővillás targoncákra, egy embert drop zone koordinatornak, hármat consolidator-nak, négyet a cage-ekre, cart-okra, a többiek fogjanak egy-egy békát. Na én néztem, mint a luki nyúl. Szerintem pont annyit értettem belőle, mint ti most. Ki az a drop zone koordinátor és mit csinál? Milyen állatfaj a consolidator? Na ennek majd szentelek még egy postot később. 

Persze a kezdők mind a cage-ekre került, mert ezek az egyszerűbb műsorok. Mi is szereztünk egy gun-t, és rögtön kiderültek az oktatás hiányosságai. Nem tudtuk, hogy kell betenni az akkumulátort, hogy kell bekapcsolni, milyen menübe kell lépni, stb. Na ott ezzel elszerencsétlenkedtünk, aztán próbáltunk kiválasztani egy olyan kocsit, amin ránézésre könnyen elhelyezhető áruk voltak. És elkezdtünk dolgozni. Önállóan. A három tegnapi mentorunkból persze csak Gareth segítgetett ott minket, a másik kettő pont leszarta, mi van velünk. Aztán elindultunk. De merre. Rögtön előjött a másik oktatási probléma. Fogalmunk nem volt, hogy melyik tárolófajta hol van az épületben. Ti se tudnátok, nem kell röhögni. Na de én annyira jófej vagyok, hogy rajzoltam nektek egy térképet az épületről. Íme.

Ezt viszont már nem én rajzoltam, de így talán könnyebb elképzelni.

Némi magyarázat a rajzomhoz:

1. Bejárati lépcsőház-torony

2. Bejárati gyalogos híd

3a. A földszinten az Inbound Dock (ide tolatnak a kamionok az áruk kipakolásához), fölötte balról jobbra haladva: Irodák, Locker room, porta, scanner kapuk/bejárat-kijárat az FC-be, mosdók,canteen, internet szoba.

3b. A földszinten az Outbound Dock (innen viszik el a becsomagolt termékeket), fölötte az oktatóterem, irodák.

4. Receive Lines

5a. Non-Sort raklapos tárolóhelyek

5b. Sort raklapos tárolóhelyek

6. Non-Sort polcsorok

7. PickTower, azaz a Sort polcsorok

8a. Non-Sort High Racking terület

8b. Sort High Racking terület

9. Pack Lines

10a. Non-Sort Drop zone

10b. Sort Drop zone

11. Agency site rep.

12. ICQA, azaz minőségellenőrzés

A keresztbe futó piros csík pedig a járművek számára fenntartott fő közlekedési útvonal az M. H. E. Lane.

A High Racking-ről nem mondtam még semmit. Nos minden magyarázat helyett, itt egy fotó. Ez a High Racking. Nem tudom, magyarul mi ez. Ezek egy része a már korábban említett chimney bin, azaz függőleges (kémény) rekesz, ami a földtől a mennyezetig egy rekesznek számít, a másik részénél minden emelet külön rekesznek számít és a tartalékok elhelyezésére szolgál, azaz Reserve (a mellékelt fotón egyébként pont ezt látjuk).

Sajnos nekünk nem volt ilyen térképünk, úgyhogy szépen lassan felderítettük, hogy mi hol van az épületben, a hét végére már teljesen profik voltunk, bárhová eltaláltunk. A gun használata és persze maga a stower munka is készségszinten ment. Eljutottunk arra a szintre, amikor már észrevettük a hibákat is. Szóval kezdtem úgy érezni, hogy sínen vagyok, mint József Attila. Aztán eszembe jutott, hogy a következő héten reggel 5.30-ra kell beérni. Holy shit! Ahogy a művelt angol melós mondaná.

Kezdetét vette a Bevezető Nap, és az emberünket követve beléptünk az FC területére. Vagyis ekkor még csak az FC falán három emelet magasságban futó körfolyosóra. Innen ráláthattunk a munkaterületre, az alattunk folyó lázas munkára, ami ekkor még csak rendezetlen káosznak tűnt. Fogalmam sem volt, hogy hol, mi történik, ki, mit csinál az alattunk fortyogó katyvaszban. Már akkor is lenyűgöztek az épület méretei, pedig ekkor még csak kb. a harmadát láttam. A körfolyosón balra indultunk és egyre erősödő zajban ballagtunk a vezetőnk után, majd beléptünk egy óriási teremben. Mint megtudtuk, ez volt az Amazon oktató részlege, ahol minden munkafolyamatot lehetett tréningelni, csak kicsiben, kevesebb eszközzel, kevesebb tárolóhellyel és kisebb területen.

Leültettek minket a nézőtérszerűen kialakított székekre, és kezdetét vette a tréning. Itt rögtön az elején szeretném elmondani, hogy a tréningprogramjuk egy kalap fabatkát sem ér. Láttam már egy két oktatást, de ilyen amatőr módon felépített, rosszul megszerkesztett, átgondolatlanul kitalált és kivitelezett oktatási programot el sem tudtam korábban képzelni. Az eleje még nagyjából rendben volt, viszonylag gyorsan lenyomta a srác a kötelező amazontömjénező részt, kellően elájultunk, hogy micsoda fantasztikus nagy cégnek dolgozhatunk. Tulajdonképpen érezzük megtiszteltetésnek. Oké, ez a rész pipa. Bár a munkaterületről behallatszó zajban és a kihangosító torzításai miatt a felét sem lehetett hallani és érteni annak, amit a srác kellő áhítattal, szemében - a cégük felé totálisan elkötelezett droidokra jellemző - csillogással elmondott, de szerencsére a rizsa nagy része ki is volt vetítve a falra. Olvasni meg tudok. A körülöttem ülők egy nagy részéről ez mondjuk nem feltétlenül volt elmondható.

Utána kezdődtek a bajok, amikor elkezdték nyomni a Safety részt. Nyilvánvalóan túlbonyolítottak a dolgot, hogy ezzel is jelezzék, mennyire hiperextraszuperkiemelten fontos ez a téma nekik. Ezért részben előadással, részben különböző oktatóvideókkal próbálták jelezni a téma komolyságát. Az előadás után az oktatóvideókat már csoportokra bontva tekintettük meg, de nem csak az oktatóterületen, hanem az egész munkaterületen szanaszét elhelyezett különböző monitorokon. Így tehát a csoportok össze-vissza kóricáltak az egész épületben, itt-ott megálltak egy monitor előtt és nézték (hallani ugye nem hallottunk semmit az említett zaj miatt), a szervezők három másodperc alatt veszítették el a fonalat, hogy melyik csoport, melyik videót nézte már meg, így fordulhatott elő, hogy mire 10 perc sétával odaballagtunk (amazon safety jelmondat: always walk, never run) az egyik monitorhoz, a videó elindulása után derült ki, hogy azt mi már láttuk. Az előadás és a videók megtekintése után aztán tesztírás következett, de mi például a nagy kavarodásban úgy írtuk meg a tesztet, hogy egy videót nem is láttunk. Erre az oktatók a teszt írása közben jöttek rá, ekkor palástolandó tévedésüket, ránk parancsoltak, hogy hagyjuk abba a tesztírást azonnal, és menjünk a kijelölt trénerek után. Naszóval őskáosz volt a köbön, de szerencsére annyira egyszerű szabályok voltak, hogy tényleg csak a totál idióták nem tudták megjegyezni őket. Egyébként tudomásom szerint, amikor ennyire kell az Amazonnak az ember, nem szokták a teszteket nagyon komolyan venni, de tudok olyanról, aki egy ilyen teszten bukott el és ért véget ott helyben az alig két órás amazonos karrierje. Mehetett vissza a balettbe ugrálni.

Arra például emlékszem, hogy többször is megnéztük videón, mi a helyes módja egy doboz felemelésének. És én ezt a titkot most megosztom veletek. Innentől tudni fogjátok, amit brit tudósok évtizedes kutatások eredményeként megállapítottak: a dobozhoz le kell guggolni, és nem lehajolni. Tádám! A másik legalább ekkora titok, vagy egy kicsit kisebb, vagy egy kicsit nagyobb, vagy sokkal kisebb vagy sokkal nagyobb, hogy a safety knife-val, azaz a biztonsági késsel, ismertebb nevén sniccerrel úgy kell felvágni a dobozon a ragasztószalagot, hogy mindig magunktól elfelé kell vágni, nem pedig magunk felé. Hát ilyenek voltak a tuti safety tudnivalók. Na jó, volt néhány hasznos tudnivaló is, például, hogy a gyalogosok az épületen belül csak a kék vonalakon belül közlekedhetnek és csak a kék zebrán kelhetnek át a járművek számára fenntartott útvonalakon. A safety kérdéskörről még sokszor lesz szó, mert ahogy említettem, ez az egyik vesszőparipájuk.

A Safety oktatás után már a specifikus oktatás következett, azaz mindenki olyan oktatást kapott kis csoportokban, amilyen munkát majd végezni fog. Itt megállnék egy pillanatra, hogy megismertesselek benneteket a főbb amazonos munkafolyamatokkal, amiket csak akkor tudhattunk, ha anno az Assistos videóvetítésen (emlékeztek ugye, a múlt héten a felvételi folyamatban) odafigyeltünk, mert hogy itt ezt már nem mondta el senki. Ki tudja, miért? Szóval alapvetőn négy fő munkafolyamat van, amelyek elég logikusan ki is következtethetők, ha végigvesszük az áru útját az Amazon logisztikai központjában. Először beérkezik az áru a gyártóktól, esetleg nagykereskedőktől vagy más Amazon logisztikai központokból, tehát az árut fogadni, bevételezni kell, ezt csinálják az úgynevezett Receiverek. Ezután ők átadják a Stowereknek, akik különböző szabályok szerint elhelyezik azokat a különböző tárolóhelyekben. Majd jönnek a Pickerek, akik a vevők megrendeléseit kiválogatják a raktárból és odaviszik a Packing részleghez, akik becsomagolják az árukat és felcimkézik. Mindegyik terület aztán tovább bomlik még két részre, úgynevezett Sortable és Non-Sortable területre, amely az általuk kezelt áruk méretére utal. A Sortable a kis méretű árukkal, a Non-Sort pedig a nagyobbakkal foglalkozik. Elég nyilvánvaló, hogy más kezelést igényel egy fogkefe, meg egy plazma TV. Ahogy említettem egy korábbi postban, engem stowernek osztottak be, és ha nem bánjátok, ezt a szót fogom használni a blogban, mert ezt mégiscsak egyszerűbb legépelni, mint azt, hogy bepakoló (vagy valami ilyesmi).

Ezután a kis rendszerelméleti fejtegetés után térjünk vissza a kiscsoportos specifikus oktatáshoz. 15-16 embert - köztük engem - szólítottak ki stowernek, három csoportra osztottak minket, és mindegyik csoporthoz hozzárendeltek egy oktatót. Én azt gondoltam, hogy rendes trénereket kapunk, de már ránézésre sem tűntek profi oktatóknak. Gyorsan ki is derült, hogy a  három srác - Jon, Dave és Gareth - csupán az alapján került kiválasztásra, hogy jók a maguk területén, de semmilyen oktatói gyakorlattal nem rendelkeznek. Ezután mindannyian együtt odamentünk az egy szem flipcharthoz, körbeálltuk, a háromból az egyik srác -Jon, a legnagyobb pofájú - magához ragadta a szót, és a flipchartra helyezett oktatóanyag segítségével elkezdte magyarázni a stower tevékenység mibenlétét. A probléma csak az volt, hogy ő is akkor látta az oktatóanyagot először, velünk együtt olvasta el ott helyben. Az oktatás tehát úgy nézett ki, hogy minden lapot elolvastunk együtt magunkban, majd kérdő tekintettel ránk nézett, hogy akkor ez ugye tök világos. Mi meg annyira hülyék voltunk a témához, hogy még kérdezni sem tudtunk, tehát csak bólogattunk és reméltük, hogy egyszer csak majd megvilágosodunk.

Az oktatóanyag kb. 15 lapból állt, tehát elég gyorsan végeztünk vele, és ezután kezdetét vette az oktatás legmulatságosabb része, a béka kezelési tréning. Logisztikában jártas olvasók bizonyára tudják, mi az a béka. Hát ez. Itt pump truck vagy pumper néven fut ez az eszköz. Az oktatás pedig abból állt, hogy mind a 16-an szépen egymás után odaballagtunk az egy szem oktatásra kijelölt békához, és a többiek árgus tekintetétől kísérve betoltuk a kb. 2 méterre lévő raklap alá, felemeltük (felpumpáltuk) vele a raklapot, elhúztuk megint csak kb. 2 méterre, majd visszatoltuk az eredeti helyére a raklapot, leengedtük, kihúztuk alóla a békát vissza a kiindulási pontra. Szépen sorban, egymás után. Nem tudom, hányan kezeltetek eddig békát, de a bonyolultsága vetekszik egy talicskáéval, szóval rohadtul nem értem, miért kellett ekkora feneket keríteni neki. Pláne, hogy aztán a napi rutinban ezt a műveletsort vagy százszor megcsináljuk, tehát úgyis inkább ott tanuljuk meg használni, mint ebben a röhejes 1 perces tilitoliban.

Szerencsére gyorsan befejeződött a Hogyan kell a pump truckot kezelni? egyetemi képzés, és elindultunk, hogy most már tényleg belépjünk az FC-be, és az elméleti oktatás után rátérjenek a gyakorlati részre. A következő részben megtudhatja a kedves olvasó, milyen "gun" az, amivel nem lehet lőni. Mindezt a reklám után. Maradjanak velünk.